
Választási program
Tíz terület egy nyugodtabb, működőképesebb és nyitottabb városért.
1.1. A biztonságos város – az első számú prioritás
A közbiztonság nem csupán a választási időszakban fontos kérdés, hanem a város mindennapi működésének egyik alapvető pillére. A szepsieknek biztonságban kell érezniük magukat az utcákon, a köztereken, a bevásárlás közben, hazafelé menet és saját lakókörnyezetükben. A problémákat nem elég megnevezni és megmagyarázni – megoldásokat kell találni rájuk.
1.2. Ahol gond van, ott a polgármesternek is jelen kell lennie
Polgármesterként rendszeresen felkeresem majd a problémás helyszíneket, köztük a bodollói utcán található pástot is, ahol személyesen szeretnék foglalkozni a visszatérő problémák megoldásával. A város közbiztonságát nem lehet csak az íróasztal mögül irányítani.
1.3. A városi rendőrség megerősítése és jobb munkafeltételek teremtése
A városi rendőrségnek megfelelő létszámmal kell rendelkeznie ahhoz, hogy biztosítani tudja a közrendet és a járőrök rendszeres jelenlétét az utcákon. Növelni kell a városi rendőrség létszámát. Javítani kell a bérezési és munkafeltételeket, hogy a város megfelelően képzett rendőröket tudjon alkalmazni és hosszú távon megtartani.
1.4. Több városi rendőrt az utcákra
Az embereknek látniuk kell a városi rendőröket és tudniuk kell, hogy a közelben vannak. Ezért növelni szeretném a gyalogos járőrök számát, különösen a városközpontban, a bevásárlóközpontok környékén, a problémás helyszíneken, valamint az esti és az éjszakai órákban. A járőrök jelenlétét az adott időszakhoz, helyszínekhez és az aktuális közbiztonsági helyzethez kell igazítani. Kiemelt figyelmet kell fordítani a bevásárlóközpontok környékének közrendjére és tisztaságára.
1.5. Csend és nyugalom az éjszakai órákban
A problémás helyszíneken nagyobb járőri jelenlétre és fokozott kamerás megfigyelésre van szükség. Az éjszakai rendzavarás esetén nem elég, ha egy figyelmeztetés után csak rövid időre áll helyre a nyugalom. Az ilyen esetekkel másnap is foglalkozni kell és a problémát közvetlenül azokkal kell rendezni, akik újra és újra zavarják az éjszakai nyugalmat.
1.6. Több kamera, korszerűbb kamerarendszer
Célom, hogy a városi kamerarendszert többszörösére bővítsem, elsősorban a közbiztonsági helyzethez és az egyes városrészek szükségleteihez igazodva. Emellett biztosítani kell a kamerarendszer szakszerű, napi 24 órás felügyeletét. A mesterséges intelligencián alapuló képelemzés figyelmezteti az operátort a kockázatos helyzetekre, a végső döntést azonban minden esetben ember hozza meg.
1.7. Megelőzés és közvetlen kapcsolat a lakosokkal
Nem elég akkor közbelépni, amikor a probléma már kialakult. Figyelemmel kell kísérni, hol és miért ismétlődnek meg a problémák. Olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek segítenek megelőzni a bajt. Fontos a lakosokkal való közvetlen kapcsolattartás. Aki közbiztonsági problémára hívja fel a figyelmet, annak visszajelzést kell kapnia, és tudnia kell, hogy a város foglalkozik a bejelentésével.
2.1. A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak
Tisztább Szepsit szeretnék, de ehhez mindannyiunknak változtatnunk kell a hozzáállásunkon. Ha rendetlenséget látunk a városban, ne mutogassunk automatikusan másokra.
A közterületeken való szemetelés nem maradhat következmények nélkül. Aki szemetel vagy beszennyezi közös tereinket, annak vállalnia kell a következményeket.
2.2. Kevesebb szemét, tisztább környezet
A már kialakult szemétlerakatokat el kell távolítani, de ezzel a probléma még nincs megoldva. Rendszeres szemétszállításra, elegendő számú konténerre, zárható konténerállásokra és a problémás helyszínek mindennapos ellenőrzésére van szükség, hogy a szemét ne halmozódjon fel.
2.3. Biztonságos játszóterek
A városi játszótereknek tisztának, rendezettnek és rendszeresen karbantartottnak kell lenniük. Fokozatosan minden városi játszóteret be kell keríteni, és be kell vezetni a chipes beléptetőrendszert. Ezek az intézkedések a játszóterek tisztaságát és védelmét szolgálják és segítenek megelőzni a szemetelést, a rongálást.
3.1. Új idősotthonokra van szükség
A jelenlegi férőhelyek száma nem elegendő a város igényeihez. Célom legalább két új idősotthon fokozatos létrehozása, a jelenlegi idősotthon megőrzése és további fejlesztése mellett.
3.2. Megfelelő helyszínek az új idősotthonok számára
Az új intézmények számára több megfelelő helyszín is szóba jöhet a város belterületén. Az egyik lehetőség Bodolló, amennyiben az ott élők támogatják ezt az elképzelést. Emellett tárgyalni fogok Kassa Megye Önkormányzatával a Námestie budovateľov téren található egykori gyermekkórház épületének városi tulajdonba vételéről – megvásárlással, ingatlancserével vagy más megfelelő formában – azzal a céllal, hogy új idősotthon jöhessen létre benne.
3.3. Segítség az időseknek, hogy minél tovább otthon maradhassanak
Támogatni szeretném a nappali ellátás, az idősek klubja, az otthoni gondozói szolgálat és az étel házhoz szállításának elérhetőségét. Szeretnék létrehozni egy étkezőt az idősek és a segítségre szoruló lakosok számára, amely megfizethető árakat biztosít és a találkozásoknak, a közösségi életének is helyet adna.
3.4. A hozzátartozókról gondoskodó családok támogatása
Segíteni szeretném azokat a családokat, amelyek hosszú távon idős, fogyatékossággal élő vagy más segítségre szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak. Elsősorban a tehermentesítő szolgáltatás elérhetőségét szeretném biztosítani, hogy szükség esetén segítséget kapjanak és lehetőségük legyen a pihenésre.
3.5. A szociális és közösségi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek támogatása
Támogatni szeretném azokat a nonprofit szervezeteket, civil egyesületeket, amelyek az időseknek, a fogyatékossággal élőknek, a rászorulóknak és családjaiknak nyújtanak segítséget.
4.1. A poliklinika fejlesztése
Az új röntgen berendezés fontos beruházás volt az elmúlt időszakban, de önmagában nem oldja meg a poliklinika hosszú távú problémáit. Elsősorban az épület korszerűsítésére van szükség. Javítani kell a felszereltséget és az egészségügyi ellátás feltételeit.
4.2. Szigetelés és teljes körű korszerűsítés
Meg kell keresni az épület hőszigetelésének és átfogó korszerűsítésének a finanszírozási lehetőségeit. Azoknál a munkáknál, amelyeket a város saját erőből is el tud végezni, egy jól működő városi karbantartási részlegre kell támaszkodni. Fontos az orvosok és az egészségügyi dolgozók megfelelő és gazdaságilag fenntartható munkakörülményeinek megteremtése.
4.3. A poliklinika helyiségeinek jobb kihasználása
A rendelkezésre álló helyiségeket hatékonyabban kell kihasználni olyan szolgáltatások számára, amelyek jól kiegészítik az egészségügyi ellátást.
4.4. Tapasztalat és kapcsolatok az egészségügy fejlesztésében
Az egészségügyben szerzett tapasztalataimat és kapcsolataimat az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére és a poliklinika további korszerűsítésére fogom felhasználni.
5.1. Aktív lakásépítés
Az elmúlt években Szepsiben az új lakások építését elsősorban magánbefektetők biztosították. Azt szeretném, hogy a város ezen a területen sokkal aktívabb szerepet vállaljon. Fontosnak tartom az egyensúly megteremtését a megfizethető városi lakások és a magánberuházások között.
5.2. Megfizethető városi bérlakások
A városnak olyan emberek és családok számára kell bérlakásokat biztosítania, akik nem tudják megfizetni a piaci árú lakhatást. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok és a családok hosszabb távon Szepsiben maradjanak.
5.3. Több parkolóhely, garázs és garázsház
Keresni kell az új parkolóhelyek, garázsok és garázsházak kialakításának lehetőségeit. A konkrét megoldásokat azonban először az adott környék lakóival szeretném egyeztetni, hiszen ők ismerik legjobban saját környezetük mindennapi helyzetét.
6.1. Bodollónak ugyanúgy jár a város figyelme
Bodolló Szepsi elválaszthatatlan része. Lakói ugyanúgy megérdemlik a város figyelmét, a megfelelő infrastruktúrát és az elérhető városi szolgáltatásokat.
6.2. Városi képviselő-testületi ülés Bodollóban
Évente legalább egyszer városi képviselő-testületi ülést szervezek közvetlenül Bodollóban.
6.3. Bodolló konkrét prioritásai
Bodolló lakóival együtt szeretném meghatározni és megoldani a konkrét prioritásokat. Ezek közé tartozik egy új játszótér kialakítása vagy a meglévő felújítása, a temető kerítésének kiegészítése és környezetének rendezése, a parkolási lehetőségek javítása, a közvilágítás további fejlesztése, valamint lehetőségként egy idősek otthonának kialakítása is.
Ami már napirenden van, az egy új játszótér kialakítása, a temető kerítésének kiegészítése, környezetének rendezése, a parkolási lehetőségek javítása, a közvilágítás további fejlesztése, valamint egy idősotthon létrehozása.
6.4. Hviezdoslav és Dukelských hrdinov utca – közbiztonság és közvilágítás
Az adott választókerületben megválasztott képviselőnek valamennyi ott élő lakost képviselnie kell, nem csak Bodollót. A Hviezdoslav utcában és a Dukelských hrdinov utcában egyaránt figyelmet kell fordítani a közbiztonságra, a közrendre és a megfelelő közvilágításra.
7.1. Nem akarunk haditechnikai gyártást és javítást
A volt katonai javítóüzem területén nem támogatom a katonai gyártás újraindítását, sem a haditechnika javítását. A terület jövőjét civil alapú hasznosításban látom.
7.2. Befektetők keresése civil termelés és vállalkozások számára
A terület hasznosítására olyan befektetőket és vállalkozásokat kell keresni, amelyek civil termeléssel, szolgáltatásokkal, mezőgazdasággal, vállalkozással, esetleg más gazdasági tevékenységgel foglalkoznak. Ezek hozzájárulhatnak új munkahelyek létrehozásához és a város fejlődéséhez.
8.1. Szorosabb együttműködés a város és az iskolák között
Az oktatás fejlesztésében elsősorban az iskolák vezetésére és pedagógusaira kell támaszkodni, akik a legjobban ismerik saját intézményük szükségleteit. Erősíteni kell az iskolák közötti együttműködést. A városnak együtt kell működnie a Štefan Moyses Gimnáziummal és Agrotechnikai Szakközépiskolával, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközponttal és a Speciális Alapiskolával.
8.2. Folyamatos felújítás az iskolákban
Nem szükséges a nagy beruházásokra várni. Egy olyan városi karbantartási részlegre van szükség, amely folyamatosan el tudja végezni a szükséges javítási, karbantartási és építési munkákat.
8.3. A Művészeti Alapiskola támogatása
Támogatni kell a Művészeti Alapiskola további fejlődését. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy minél több gyermek számára elérhető legyen a művészeti oktatás.
8.4. Több lehetőség és nagyobb tér a fiatalok számára
A gyermekeknek és a fiataloknak több lehetőségre van szükségük a sportra, a kultúrára és a közösségi életre. Emellett nyíltan szeretnék velük beszélni arról, hogy mi hiányzik nekik Szepsiben. Támogatni szeretném az aktív részvételüket a jövőt érintő döntésekben.
9.1. A sport támogatása
A városnak támogatnia kell valamennyi sportklubot, a szabadidősportot és az új sporttevékenységek kialakulását. Fontos, hogy a sportolás feltételei minden korosztály számára biztosítottak legyenek, és meglegyen a folytonosság a gyermekektől a fiatalokon és az utánpótláskorú sportolókon át egészen a felnőttekig.
9.2. Kedvezményesebb sportolási lehetőségek gyermekeknek és fiataloknak
Olyan rendszert szeretnék kialakítani, amely ingyenes vagy kedvezményes sportolási lehetőséget biztosít a gyermekek és a fiatalok számára.
9.3. Lehetőség a szabadidős kosárlabdázásra
Célom, hogy megfelelő helyet alakítsunk ki a szabadidős kosárlabdázás számára. Olyan megoldást kell találni, amely nem fogja zavarni a közelben lakókat.
9.4. Az egészséges életmód és a mozgás támogatása
A város támogatni fogja a gyermekek, felnőttek és idősek egészséges életmódját, rendszeres testmozgását. Az egyszerű, mindenki számára elérhető és pénzügyileg kevésbé megterhelő sportolási lehetőségekre szeretnék összpontosítani, mint például a szabadtéri fitnessz eszközök, ping-pong asztalok, teqball asztalok és más sporteszközök.
9.5. Kultúra és közösségi élet
Támogatni fogom Szepsi városának kulturális sokszínűségének megőrzését és a közösségi rendezvények bővítését. Erősíteni szeretném az együttműködést a MsKS-szel, a Matica slovenskával, a Csemadokkal és más szervezetekkel, amelyek tevékenységükkel gazdagítják városunk életét.
10.1. A helyi kérdésekről a lakosokkal kell egyeztetni
Fontosnak tartom, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül érintik egy-egy városrész életét először az ott élőkkel egyeztessünk. Nyíltan szeretnék beszélni az igényeikről, a problémáikról, az elképzelésekről. Ezt követően kell keresni a megoldásokat, amelyek valóban megfelelnek az adott városrészben élőknek.
10.2. Fontos kérdésekben a lakosság is dönthessen
A legfontosabb, mindenkit érintő döntések esetében, nyilvános vitákat, lakossági szavazást, esetleg helyi népszavazást kell tartani.
10.3. A polgármesternek az emberek között a helye
A városházát nem kizárólag az irodából szeretném vezetni. Polgármesterként rendszeresen jelen kívánok lenni az emberek között, meghallgatom a problémáikat, és személyesen foglalkozom a város egyes részeinek ügyeivel.
10.4. Minden lakossági megkeresésre válaszolni kell
Ha egy lakos problémával vagy javaslattal fordul a városhoz, választ és visszajelzést kell kapnia arról, hogy a város mit tett az ügyben, vagy miért nem tudta azt megoldani.