Csapatom

Olyan emberekből álló csapat vagyunk, akik Szepsiben élnek, ismerik városunk mindennapi életét, és aktívan szeretnének részt venni annak további fejlődésében.

Csala János

Csala János

Polgármesterjelölt

Szepsiben születtem, 48 éves vagyok, és egy 20 éves lány édesapja.

Egyetemi tanulmányaim befejezése után, 2002-ben Prágában kezdtem szakmai pályafutásomat a gépészet és az elektrotechnika területén. 2006-tól Budapesten egy nemzetközi építőipari cég igazgatója voltam. 2011 és 2012 között gazdasági és üzemeltetési igazgatóként a Kassai Gyermekkórház vezetésében dolgoztam.

2013-ban hazatértem Szepsibe, ahol elsősorban ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági és jogi tanácsadással foglalkoztam. 2018 óta Szepsi önkormányzati képviselője vagyok.

2022-ben visszatértem a Kassai Gyermekkórházba, ezúttal is gazdasági és üzemeltetési igazgatóként. A kórház több mint 800 embert foglalkoztat. Pályafutásom során az angol és a német nyelvet is aktívan használtam.

Az évek során a magánszférában, az egészségügyben és az önkormányzati munkában is sokrétű tapasztalatot szereztem, amelyet Szepsi javára szeretnék fordítani.

Célom az összefogás, nem a megosztás. Ha a szepsiek bizalmat szavaznak nekem, mindenki polgármestere leszek – azoké is, akik nem rám szavaznak.

Képviselőjelöltjeink

1. választási körzet

2 képviselőjelölt
  • Gergely Adriána

  • Zupko Ladislav

1. szavazókör

  • Hlavná
  • Jiskrova
  • Kováčska
  • Letná
  • Obrancov mieru
  • Poľovnícka
  • Vodná
  • Záhradná
  • Moldava nad Bodvou: 3010, 3052, 3054, 3060, 3068, 3071, 3075
  • Jesenského
  • Kalvínska
  • Mlynská
  • Okružná
  • Tehelná
  • Železničná
  • Školská
Rožňavská 17Moldava nad Bodvou

3. választási körzet

1 képviselőjelölt
  • Adam Viktor

3. szavazókör

  • Budulov
Budulov 121

4. szavazókör

  • Dukelských hrdinov
  • Hviezdoslavova
Hviezdoslavova 30Moldava nad Bodvou

4. választási körzet

4 képviselőjelölt
  • Dobos Zoltán

  • Elek Tamás

  • Krištofik Norbert

  • Takácsová Silvia

5. szavazókör

  • Cesta Sv. Ladislava
  • Fábryho
  • Horská
  • Jókaiho
  • Komenského
  • Lesná
  • Obchodná
  • Podhorská
  • Povstania Českého ľudu
  • SNP
  • Viničná
  • Žižkova
  • Rožňavská
Školská 10Moldava nad Bodvou

6. szavazókör

  • Bartalosova
  • Čs. armády
  • Krátka
  • Oslobodenia
  • Nám. budovateľov
Školská 10Moldava nad Bodvou

5. választási körzet

5 képviselőjelölt
  • Bodnár Ottó

  • Kišpéri Tatiana (Takáčová)

  • Nagy István

  • Pecze Norbert

  • Szilágyiová Adriána

7. szavazókör

  • Jána Hunyadiho
  • Námestie Mieru
Československej armády 15Moldava nad Bodvou

8. szavazókör

  • Nám. Ľ. Štúra
  • Nová
  • Svätého Rócha
Nám. Ľ. Štúra 17AMoldava nad Bodvou

9. szavazókör

  • Severná
Nám. Ľ. Štúra 17AMoldava nad Bodvou